- Lebontják a Pirost! - terjedt a hír tavaly év vége felé azok között a zöldségesek között, akik ismerték ezt a házat, s akiket még érdekel a régi nagyvásártelep, Budapest nagybani zöldség- és gyümölcskereskedelmének egykori centruma. Vagyis a háború előtti nagybani. A Csepel-szigeti bejáró közelében, a ferencvárosi Duna-parton.

A "Piros" a telep központi, négyemeletes irodaépülete, a modern építészet egyik korai emléke. Még 1932-ben épült Münnich Aladár tervei szerint, vasbetonvázas szerkezettel. Pirosnak pedig a klinkerburkolata miatt nevezik.

- Lebontják? - kérdeztek vissza. - Az nem lehet, hiszen elmúlt ötvenéves, már műemlék.

Később kiderült: attól, mert valami ötvenéves, nem lesz automatikusan műemlék. A Piros sem az. Bár az örökségvédelmi hivatal már 2001-ben ideiglenes védelemre terjesztette fel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának. Azóta nem sikerült véglegesíteni a védettségét.

A második világháború előtti zöldségkereskedelem központja az államosítás után a Zöldérté lett, majd a 80-as években a Skálához, később a Plushoz került, az pedig 2003-ban eladta a Gropius Rt.-nek.

A harmincas évek modernista formáit magán viselő épület ma üresen áll. Magányos, mint egy pártház, bár e hasonlat, tudom, nem kedvez neki. De valahogy mégis olyan. El tudnám képzelni egy filmben. A Mephistóban például. Érezni rajta a hatalmat: a színe, és előtte az a nagy, szabad térség... A zászlórudak. Meg tetején a hatalmas T betű. A párt jelképe? Nem: a Tengelmann vállalatcsoportot jelenti (ebbe tartozik a Plus is).

Mielőtt benyomásainknak túlzottan engednénk, s egy filmet kezdenénk pörgetni magunkban, szögezzük le: az épület a húszas-harmincas évek zöldség- és gyümölcs-nagykereskedőinek igénye szerint épült, akik legfeljebb a piacot uralták, mást nem. A politikának pedig nem uralói, hanem deportáltjai lettek közülük sokan, mint ezt az épületen elhelyezett márványtábla is jelzi, rajta a zsidóüldözés áldozataivá lett nagykereskedők neveivel.

És ha már közel mentünk az épülethez, mindjárt észre kell vennünk a homlokzat két és fél méteres klinkerszobrait. Négy, népviseletbe öltözött figura, egy ifjú és egy idősebb emberpár. A négy évszak jelképe. Ohmann Béla alkotása. A szobrászról eszünkbe jut a budavári Bécsi kapu: ott áll egyik legismertebb munkája, egy hatalmas angyalszobor 1938-ból. Ohmann a harmincas évek egyik legjobb alkotója volt. Ezek az épületszobrok itt majdnem hogy ismeretlen művei, hiszen a nagyközönség nem járhatott be csak úgy a nagyvásártelepre. Egyébként valaha az épület előtt állt a korszak egy másik, jeles alkotójának, Borbereki Kovács Zoltánnak a Zsákolók című munkája is. Nyoma veszett. A bejárat feletti erkély mellvédjén pedig a székesfőváros, az építtető címere volt látható, kőből kifaragva, a griffekkel. Ez is eltűnt valahova.

Mindezeket a műveket csak azért érdemes felsorolni, hogy megértsük: a nagykereskedők igénye igényességet is jelentett. Az épület pedig korának fontos, jó minőségű épülete. Nemcsak a szobrászok voltak a kor divatos, modern mesterei, a tervező, Münnich Aladár is a két háború közötti építészet egyik sokat foglalkoztatott alkotója, a Bauhaus stílus mellett megjelenő úgynevezett "másik modern" képviselője.

A hajdani nagyvásártelep irodaháza valóságos kis városközpont volt: vendéglővel, postával, bankkal, vasúti és vámkirendeltséggel, hotelszobákkal, szolgálati lakásokkal. A vendéglő az alagsorban működött: söntésében, sárga és kék termeiben még az ostrom alatt sem állt meg az élet. Állítólag ez volt akkor az egyetlen nyitva tartó vendéglő Pesten. Pedig kapott bombát is a ház, a déli szárny megsérült. De ahol volt élelem, ott élet is volt. Az első emeleten a csarnokfelügyelőség rendezkedett be, a másodikon és harmadikon a nagykereskedők és bizományosok irodái helyezkedtek el, a negyediken a szállodai szobák.

Benézünk a zárt ajtón. Csak a mozdulatlan páternosztert látjuk. Van egy-két ház Budapesten, ahol most ugyanígy áll a páternoszter: a Blahán, a Vörösmarty téren. Sosem jelent jót. Megszemlélem közelről a ház előtti zászlótartó oszlopokat. Talapzatukban ajtó nyílik: odabent rejtőzik talán a vízóra. A ház alatti pincébe oldalról rámpás lejárat vezet, teherautóval is le lehet hajtani. Innen volt a bejárás az épület melletti csarnok alá is.

A csarnokról még nem beszéltünk: 247 méter hosszan nyúlik el a központi épület oldalán. Mentén végig magasított rakodóperon. Teteje jellegzetes ívsor: Zeiss és Dywidag-féle héjtetőrendszer, melyet itt most nem magyaráznánk el, de állítólag ez itt világviszonylatban is az egyik első megjelenése. Oldalán üvegfalak. A belső térbe azokon keresztül áradhat a fény. Ha arra gondolok, hogy a millenárison mivé tudott lenni egy ennél kisebb iparcsarnok, vagy arra, hogy a Lágymányosi hídtól északra most épülnek Pest nagy kulturális intézményei, akkor arra jutok, hogy ennek a csarnoknak és a központi épületnek is lehetne helye közöttük, ha mondjuk, ideér az új kultúrnegyed.

De lehet, hogy ezt nem éri meg. Felhívtam az új tulajdonos, a Gropius Rt. igazgatóját, Csáktornyai Gyulát, aki maga is építész. Elmondta, készek a tervek egy új városközpont felépítésére: itt, a telep helyén. Sőt, ennél messzebb járnak: minden szakhatóság és a fővárosi közgyűlés is jóváhagyta már. Szerinte ezen hatóságok egyike sem emelt kifogást az épületek lebontása ellen. Egyedül a műemlékvédelemmel állnak vitában, de szerinte a hivatal hibázott, így mind jogilag, mind erkölcsileg nekik van igazuk.

Az épület jelenleg nem műemlék. Ideiglenes védettsége tavaly ősszel lejárt. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által tavaly áprilisban beadott véglegesítő kérelem pedig elakadt valahol a minisztériumban. Legalábbis a "Piros" nem került a decemberben védetté nyilvánított épületek közé. Későn érkezett a beadvány, mondják az NKÖM-nél. Most épp a közigazgatási államtitkár foglalkozik vele, akit betegsége miatt nem értünk el.A beruházó szerint a minisztériumnál nem is nagyon szeretnék, hogy a nagyvásártelep műemlék legyen. De talán mégsem itt ér véget a története.

Ma már talán nehéz elképzelni, de Ferencváros sokáig Budapest "élelmiszeripari negyede" volt, a messze földön híres malmoktól kezdve a Nagyvásárcsarnokon és a vágóhidakon át egészen az 1932-ben megnyitott Nagyvásártelepig számos ilyen létesítmény volt itt megtalálható. Egy új nagybani piac létesítése előrelépés volt a túlterhelt vásárcsarnokokat és nyíltszíni piacokat látogató kiskereskedők számára, hiszen itt a 8000 négyzetméternyi fedett elárusítóhelyen felül hűtőház is működött, valamint a vizi, illetve vasúti szállítás lehetősége is adott volt. Már csak a közúti megközelítést kellett megoldani.

forrás:népszabdság