Urbex Magyarország, Elhagyatott épületek, területek, laktanyák, kórházak
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
ELHAGYATOTT ÉPÜLETEK
 
ELHAGYATOTT ÉPÜLETEK TÖRTÉNETEI
 
INOTAI ERŐMŰ
 
ALMÁSFÜZITŐ GYÁR
 
ZUGLIGET VILLAMOS VÉGÁLLOMÁS

Zugliget első rendszeres tömegközlekedési eszköze a Széchenyi lánchídtól a Zugligetig közlekedő társaskocsi volt. A Budai Közúti Vaspálya Társaság 1868-ban indította menetrendszerinti lóvasút járatát a Lánchídtól a Laszlovszky majorig, amit az elsők között villamosították 1896 szeptemberében. Az akkor még 43-as villamos vonalán történt 1900. június 4-én a főváros legsúlyosabb villamos balesete, amelynek 4 áldozata volt. A vonalat 1903-ban meghosszabbították az egykori Fácán vendéglő alatti szurdokig. A viszonylatot átszámozták az 1920-as években 81-es, majd 1955 május 16-ától 58-as számra.

A II. világháborút követően ismét elővették a Zugligetből a János-hegyre vezető kötélpálya tervét. Ez végül a XII. Kerületi Tanács beruházásával 1969-ben készült el. A Libegő sokat lendített a villamosjárat forgalmán.

1975-ben a Szilágyi Erzsébet fasori vágányépítés miatt az 58-as már csak Budagyöngyéig járt és bár az építkezés 1976 szeptemberében véget ért, a vonalat már nem hosszabbították vissza. Az 58-as pályájának állapota erősen leromlott. A villamosok 1977 legelején a Szarvas Gábor utca és Zugliget között már csak egy vágányon közlekedtek; azután két részre osztották a vonalat. A Szarvas Gábor utca és Zugliget, valamint Budagyöngye és Szarvas Gábor utca között csak egy-egy kocsi járt; a kettő között át kellett szállni.

Zugligetben 1977. január 17-én halad végig utoljára az 58-as villamos. A BKV megszüntette a járatot és ezzel 109 év után megkezdődött a zugligeti vaspálya felszámolása; bár a Libegő még ebben az évben a BKV tulajdonába került. A megszüntetés másik indoka az volt, hogy a BKV a kisebb forgalmú budai villamosvonalakat trolibusszal akarta kiváltani. Erre a magas létesítési költség miatt végül nem került sor, így a villamos pótlására beindított 58V jelű járat 1980. március 2-án 158-as néven véglegesedett.

A 158-as busz szerepét 2008. szeptember 6-tól a Gábor Áron utcán meghosszabbított 91-es busz ide közlekedő 291-es változata vette át. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem könnyebb megközelítése érdekében Budakeszi felé a 222-es busz is a Zugligeti úton jár, az egyetem után még az új Kuruclesi úti megállóban áll meg.

A villamost megszüntetése óta sokan hiányolják, hiszen annak idején kiváló közlekedési kapcsolatot biztosított a terület számára. Egyelőre nincs realitása az újraindításának.

 

FORRÁS:WIKIPÉDIA

 
Számláló
Indulás: 2006-03-27
 
Felhívás

 

ÚJ KÉPTÁR:

tatabányai
szanatórium

 
LIPÓTMEZŐ - OPNI
 
FÉGARMY FEGYVERGYÁR
 
POSTABANK RT
 

2005-2022

Minden jog fenntarva interaktív a corporation


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG